Bár a második évad után nem kap folytatást az Atlantis, a BBC adós még nekünk a karácsony előtt vetített széria második felével. Immár megvan a folytatás időpontja, a hátralevő fél évadot április 11-től, a megszokott szombat esti műsorsávban vetíti a BBC One. Jason, Herkules és Pitagorasz hét héten át visszatér. Élvezzük ki minden pillanatát!

Bemelegítésnek következik egy kedvcsináló előzetes az évad második feléhez.

A mögöttünk álló holt időszak híre, hogy a Brit Filmakadémia kiemelkedő vizuális effektusaiért BAFTA-díjra jelölte a sorozatot.

A fantasy főszereplője, Jack Donnelly a sorozat elkaszálása után nem sokkal, február elején interjút adott a DigitalSpynak, amelyben többek közt elmondta, hogy az Atlantis legerősebb epizódjai vannak hátra. Íme a teljes interjú:

Az Atlantis befejezése közös döntés volt, vagy egyszerűen csak közölték veled, hogy nem tér vissza a sorozat?

Szó szerint három hete tudtam meg, hogy nem tér vissza, hiszen öt évre szóló szerződésem volt, arra az esetre, ha folytatódna. Éppen vakációzni készültem a családommal.

Nem tudom, hogy van-e valamiféle "média álláspont", amit követnem kéne, de egészen őszinte leszek, letaglózott a hír. Imádtam ezt a munkát - ez volt a legnagyszerűbb dolog, ami valaha is történt velem. Őszintén mondom, hogy minden percét élveztem.

Leginkább az emberek fognak hiányozni, hogy nem megyek már vissza találkozni velük, különösen Markkal és Robbal (a Herkulest játszó Mark Addy és a Pitagoraszt megformáló Rober Emms - a szerk.). Arra gondolok, hogy nagyszerűen éreztük magunkat együtt, és csalódott vagyok, mert még ott lett volna az évad második fele.

Nagyon szeretném, ha levetítenék azokat az epizódokat - igazán remélem, hogy ez még megtörténik. Nincs okom feltételezni az ellenkezőjét.

bts0807_lawrence_gough_szereplok_580x386.jpg

A BBC One megerősítette, hogy műsorra tűzi a hátralevő hét epizódot...

Helyes. Az ember mindig aggódik. Vicces ez, mert az interjúkban elmondtuk, hogy a sorozat komorabbá és érettebbé válik, és akkoriban forgattuk az utolsó epizódokat, úgyhogy a gondolatainkat ezek töltötték ki.

Addigra már elfelejtettem, milyen az évad első fele - örülök, hogy a közönség sötétebbnek és érettebbnek látta, de személyes meggyőződésem szerint az utolsó hét epizód a legjobb, amit az egész sorozat során készítettünk. Epizódról epizódra erősebb lesz, különösen a 9. résztől kezdve.

Beszéltem Mark Addyvel, és mindketten szomorúan konstatáltuk, hogy a történet függőben marad. Annyi minden marad nyitva az évad végére, és nem lesz már lehetőségünk befejezni mindezt.

Ugyanakkor teljesen megértem a BBC döntését. Azt hiszem, mi voltunk a legdrágább sorozatuk - legalább 1,4 millió fontba került egy epizód, úgyhogy az Atlantis árából három másik műsort ki tudnak hozni.

A nézettségi adataink elfogadhatóak voltak, de hacsak nem érjük el a 10-11 milliós nézőszámot - többet, mint a Doctor Who vagy a Strictly - ezt a költséget nehéz megindokolni. Mégis hihetetlenül szomorú, hogy vége lesz.

Anélkül, hogy túl sok spoilert elárulnánk, a második évad utolsó része lezárja valamelyest a sorozatot?

A legkevésbé sem lezárás! Megint nem tudom, mit szabad elmondanom, de már amúgy sem él a szerződésem, szóval... igen, minden függőben marad. Minden.

Úgy vélem, a befejezés zseniális, de előkészíti a folytatást - a producereknek jól látható elképzelése volt a harmadik évadra vonatkozóan. Rengeteget beszélgettünk - én és a többi színész -, hogy mi jöhet ezután, és ez mind függőben marad.

Nem tudom, hogy lesz-e valaha megoldás, nem tudom, mit hozhat a jövő. Megértem a döntést és átérzem az anyagi szempontokat, tökéletesen értem, de szerettem volna, ha befejezzük a történetet.

Szerintem meg lehetett volna csinálni úgy..., még egy egész évad sem kellett volna, talán hat epizód. De az ember nem mindig kaphatja meg, amit kíván.

s206_jason2_800x533.jpg

Most, hogy az Atlantis nem kap harmadik évadot, mik a te további terveid?

Hálásnak kell lennem - nagyszerű szereplési lehetőség volt számomra, imádtam a munkát és az embereket, de most visszatérek a meghallgatásokhoz és a keresgéléshez. Furcsa érzés, a rákövetkező nap, hogy megtudtam, nem lesz több Atlantis, egy családi vakációt terveztem. Egyszer csak Gambiában találtam magam, azon töprengve, mit fogok csinálni ezután - egyszerre volt bizarr és vicces.

Beszéltem az ügynökömmel, és meglátjuk, mi jön ezután. A legjobb barátommal, Joellel, aki a komédiás partnerem is, arról beszélgetünk, hogy visszamennék improvizálni. (Jack tagja a Chuckle Dusters nevű improvizációs csapatnak - a szerk.)

Mindig megvolt a fejemben, hogy valamikor még visszajövök komédiázni, úgyhogy most több időm van gondolkodni, mit hozzunk össze legközelebb.

Ha valaki csak az Atlantisban látott, talán nem gondolná, hogy komikus múltad is van.

Igen, azt gondolják, én vagyok Jason - nem is sejtik, mennyit küzdöttem folyton, hogy ne nevessem el a helyzeteket. Elárulom, ha egyszer Hamletet fogok játszani, katasztrófa leszek. Az egészből viccet fogok csinálni!

Címkék: előzetes interjú 2. évad

A bejegyzés trackback címe:

https://bbcatlantis.blog.hu/api/trackback/id/tr737328648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása