Atlantis véget ér

 2015.01.24. 01:07 | OvibanKenobi

A második évad hét epizódjával még visszatér a BBC fantasy sorozata a tavasz folyamán, ám Atlantis ezzel végleg el is süllyed. Hogy a képernyőn látjuk-e a legendás város pusztulását, azt nem tudom, de az már biztos, hogy harmadik évadot nem kap a sorozat - ezt maga a BBC árulta el.

Az okokról nem érdemes sokat találgatni, mert a nézettségi adatok elég magyarázatot adnak. A sorozat ugyan remek számokkal indult 2013 őszén, ám nem tudta megtartani nézőtáborát, így a nézettség az első évad végére már messze alulmúlta azt, amit a nagy előd, a Merlin mutatott öt éven át.
A számoknak emelkedni kellett volna ahhoz, hogy az Atlantis még évekig képernyőn maradjon, ám hiába hozott minden elemében erősebb epizódokat a második évad, a nézettségi mutatókban ez nem jelentkezett.

s2poszter_580x391.jpg

"Az Atlantis utolsó hét epizódja tavasszal kerül a BBC One képernyőjére. Szeretnénk köszönetet mondani az Urban Myth Filmsnek, illetve valamennyi stábtagnak és szereplőnek, de a sorozat nem kap újabb berendelést" - mondta el a Digital Spynak a BBC szóvivője. "Nagyon büszkék vagyunk mindkét évadra, ám annak érdekében, hogy szélesítsük a BBC One drámai sorozatainak palettáját, nehéz döntéseket kell hoznunk, így új produkciókat hívhatunk életre."

"Ez botrányos. Tudom/tudtam, hová tart a sorozat, és lenyűgöző lett volna" - osztotta meg véleményét Twitteren Declan O'Dwyer, aki hat epizódot rendezett a két évad alatt.

Bár a producerek szerették volna megismételni a Merlin sikerét, és voltak rá utalások, hogy öt évadon át képernyőn tartanák az Atlantist, azt hiszem, őket sem érte nagy meglepetésként a hír.

Az utolsó hét epizódról ugyanúgy láthattok majd beharangozót a blogon, mint a korábbiakról. Reméljük, jó kis fél évad vár még ránk, és a BBC minél előbb közzéteszi a vetítési időpontokat.

Címkék: 2. évad vetítési info

A bejegyzés trackback címe:

https://bbcatlantis.blog.hu/api/trackback/id/tr557103403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsanett71 2015.01.24. 10:44:38

Hát ez most hideg zuhanyként ért! Most kezdett volna igazán izgalmassá válni és vége lesz?! Nagyon dühös vagyok!

Kymy 2015.01.24. 10:50:54

NA NE MÁR!!!
Pedig úgy elképzeltem, hogy az Argonauták kik is lesznek a sorozatban /Camelot lovagjai/. Hepit is visszahoztam volna, és az utolsó részekben nagy szerepet szántam volna neki.
Az utolsó rész végét pedig egy NAGY csattanóval zártam volna le.
De ha jól emlékszem akkor a Merlin is hasonlóan indult, de szerintem a Merlin nézettsége azért is ugrott meg, mert a szereplők, a résztvevők elég sokat csacsogtak a neten, a twitten és hasonló oldalakon. Sok saját készítésű videot, képet tettek közé.

billy reed 2015.01.26. 02:38:45

@Kymy: "De ha jól emlékszem akkor a Merlin is hasonlóan indult, de szerintem a Merlin nézettsége azért is ugrott meg, mert a szereplők, a résztvevők elég sokat csacsogtak a neten,"

Vagy inkább azért, mert a Merlin - valljuk be - messze felülmúlja az Atlantis minőségét.
Mind a történetvezetés, az egyes epizódok, a karakterek sokkal kiforrottabbak, jobban kidolgozottabbak, a színészek is jobban eltaláltak.
Gondoljunk ilyenekre, hogy pl. úgy indult az egész, hogy Jason a jelenből került vissza, na ezt a készítők ignorálták, mintha nem is lett volna. Pasziphae sem volt elég hatásos főgonosz.
Nem használták ki a karakterekben rejlő lehetőségeket, pl. Pithagorasz a 2. évadban leginkább akcióhős...nonszensz. Jason és Ariadné teljesen súlytalan, egyedül Mark Addy hozott csúcsformát, a többiek max. tisztes iparosként voltak jelen. És egy ember kevés egy sorozathoz.

Bár én is szívesen néztem volna, de ezt a készítők tolták el. Még csiszolgatni kellett volna /vagy a Merlint továbbvinni/.
süti beállítások módosítása