2013 legambiciózusabb televíziós újdonságának ígérkezik, és talán nem csak az angol felhozatalból, a BBC nagyszabású, új fantasy sorozata, amely Atlantis címmel ősszel kerül képernyőre Nagy-Britanniában.
A produkció létrehozásához két korábbi angol sikersorozat, a nálunk Kívülállók címmel vetített Misfits és az öt év után véget ért Merlin alkotói álltak össze.
Miközben a cím Atlantisz legendás, tengerbe süllyedt városára utal, valójában a görög mítoszok széles világa elevenedik meg a sorozatban, amely tizenhárom epizódos első évadával önmagában is a brit köztévé idei legnagyobb dráma berendelése. A hivatalos sajtóközlemény monumentális helyszíneket, istenségeket, hősöket és mitikus lényeket ígér.
Wales és Marokkó ad otthont a tavasszal kezdődő forgatásnak, amelynek előkészületei már zajlanak mindkét kontinensen. A produkcióról egyelőre kevés további részletet ismerünk, viszont annál többet tudhatunk az alkotók korábbi munkáiról. A produceri székben a Merlin két szülőatyja, Julian Murphy és Johnny Capps foglal helyet, akik az elmúlt öt évben komoly bizalmat szereztek a BBC berkeiben.
Capps és Murphy sorozata, a 2008-ban indult Merlin egy másik mítosz, az Artúr-mondakör üdítően friss és újszerű feldolgozása volt a BBC egyes csatornáján. Az alkotók évről évre emelni tudtak a fantasy sorozat színvonalán, amit egyre jobb kritikák és növekvő nézőszámok igazoltak vissza - a befejező évadban 8,5 millión tetőzött a nézettség. Az ötször 13 epizódból álló produkció nemzetközi népszerűsége is kiemelkedő, 183 országban került képernyőre, emellett évtizedek óta az első brit sorozat, amelyet országos csatorna tűzött műsorra Amerikában.
A Murphy-Capps pároshoz producerként és vezető íróként társul a Misfits című sci-fi kultsorozat létrehozója, a korunk egyik legkiválóbb televíziós írójaként számon tartott Howard Overman, akinek forgatókönyveit rendkívüli humor és erős karakterábrázolás jellemzi. Nem elhanyagolható tény, hogy Overman a Merlin író csapatának is megbecsült tagja volt az elmúlt öt évben, így a trió közös munkája várhatóan zökkenőmentes lesz.
Aki tehát a Merlin báját vagy a Misfits szellemességét szereti, az Atlantist is bizonyára kedvelni fogja. Ismervén az alkotókat, kalandokkal, hősiességgel, humorral és drámával átitatott szórakozásra számíthatunk, de a BBC legnemesebb hagyományai szerint arra is, hogy az Atlantis a család minden generációját képernyő elé kívánja ültetni. Szükség is lesz minden munícióra, hiszen a sorozat megörökli a brit televíziózás legnehezebb műsorsávját, az őszi szombat esték X-faktorral megterhelt főműsoridejét, és - amennyiben teljesülnek a csatorna reményei - a Merlin több milliós nézőtáborát is.
"Hihetetlen nagy vállalkozásról van szó" - nyilatkozta a sorozatról az angol Broadcast magazinnak Ben Stephenson, a BBC dráma részlegének vezetője, aki a BBC One programigazgatójával, Danny Cohennel közösen rendelte meg a produkciót. "Remélem, hogy természetes utóda lesz a Merlinnek. Atlantiszról mindenki hallott már, de nem hiszem, hogy sokak számára lenne ismerős a világa."
2009-ben indult az E4 szellemes, merész és szabad szájú sci-fi sorozata, a Misfits, amely rengeteg humorral és parádés karakterekkel büszkélkedhet. Az évente 6-8 epizóddal jelentkező produkció a kritikusok kedvenceként debütált, első évében elnyerte a legjobb drámai sorozat BAFTA-díját. Howard Overman íróként és produkcióvezetőként is jegyzi a sorozatot, ám a harmadik évad óta osztozik az írói munkán. Bár a szereplők cserélődése után a negyedik évadban a produkció és a nézettség is a fáradás jeleit kezdte mutatni (a nézőszám már ritkán érte el az egymilliót), egy ötödik évad még kilátásban van 2013-ra.
"Howard forgatókönyvei elképesztően jók, és az Atlantis a tökéletes sorozat, hogy betöltse a Merlin által hagyott űrt."- Ezt már Faith Penhale, a BBC Wales dráma részlegének vezetője mondta el. "Bízunk benne, hogy mindenki élvezni fogja ezt az izgalmasan új, akció dús sorozatot, és boldogok vagyunk, hogy továbbra is a BBC Wales ad otthont a szombat esti családi sorozatoknak."
Ez a blog - talán elsőként a világhálón - azért született, hogy nyomon kövesse az új sorozat születését. Szeretnék hírt adni az Atlantis minden fejleményéről, a forgatásról, szereposztásról, a fogadtatásról, a folytatásról, de remélhetőleg olvashattok majd a sorozat hazai vetítésének híréről is, mivel a produkciót nem csak a brit képernyőkre szánják.
Végezetül álljon itt a BBC sajtóközpontja által kiadott február 11-i közlemény, amely elsőként adta hírül a sorozat berendelését:
Atlantis: 13 x 45 perces évad, létrehozója és írója Howard Overman (Misfits, Dirk Gently, Vexed, Merlin), ősszel, szombat esténként a BBC One-on.
Atlantis városa titokzatos, ősi hely; a bikaugrások, kígyóhajú istennők és a monumentális helyszínek világa, amelyekről úgy tartják, óriások építették.
Ebbe a különös, lenyűgöző birodalomba érkezik meg az ifjú Jason, és fantasztikus kaland veszi kezdetét, életre keltve a görög mítoszok és legendák széles tárházát, amelyeket egy új nemzedék számára gondol újra ez az akció dús, 13 részes sorozat.A produkcióvezető - új produkciós cégük égisze alatt - Johnny Capps és Julian Murphy (Merlin, Hex, As If, Sugar Rush), valamint Howard Overman. A forgatás áprilisban veszi kezdetét Walesben és Marokkóban.
A sorozat idén ősszel indul szombat esténként, produkcióvezetője a BBC Cymru Wales részéről Bethan Jones.
Amennyiben sikerült felkelteni az érdeklődéseteket, tartsatok velem, kövessétek a blogot! Izgalmas hónapok várnak ránk. Legyen ez egy közös kaland Atlantiszba!